Z.Kárpát Dániel: "Nincs a Jobbikban Janiczák ügy"
Z.Kárpát Dániel: "Nincs a Jobbikban Janiczák ügy" ezt nyilatkozta a Csepeli fórum után.
Hogy mi számít ügynek a Jobbikban már rég nem számít a közvéleménynek, a Jobbik sumák, hazug és nemzetáruló magatartása miatt.
Janiczák ügy pedig igen is, hogy van, és nem is kis horderejű, azon kívül, hogy a beosztottját fenyegette meg "Szárazon k*rlak se**be!" kijelentésével, akinek mellesleg édesapja saját pénzből finanszírozta meg az Ózdon lévő szerelemlakat fát. Bizonyára nem pont arra gondolt, hogy a lánya lesz eme kijelentés elszenvedője.
Vona kis kedvencének Janiczáknak nem ez volt az első ilyen szexuális jellegű eltévelyedése.
2016 tavaszán egy 16 éves lánnyal folytatott szexuális kapcsolatot, aki a Széchenyi István Katolikus
Gimnázium és Szakgimnázium tanulója volt. A viszony kiderült, a szülők panaszt tettek az igazgatónál, aki jelentette az ügyet az egri érsekségnek. A diáklányt kivették az intézményből.
Vona minden információt megakart szerezni akkoriban, hogy Dávidot felkészítsék a támadásokra, mert a lány, akivel a polgármester úr viszonyt folytatott cigány származású is volt. Aztán az ügyet valahogyan eltusolták.
Két hónappal ezelőtt írtam egy cikket arról, hogy esetleg köze lehetett a Borsodnádasdon meggyilkolt lányhoz is, mert már elég régen volt olyan információ a birtokomban, hogy a lány régebben a szeretője volt Janiczáknak.
https://valeria-politikai-weboldala0.webnode.hu/az-informaciok-vilaga/
Az meggyilkolt lány 2014 óta volt a szeretője Dávidnak . Mindössze 15 éves volt akkor. Akkoriban a kislány alkalomadtán megfordult Dávid uraji házában, ami Ózd egyik peremkerületében található.
A kapcsolatuk kiderült és az akkori barátnő (A.) szakított a csalfa és a fiatal lányokat igen csak szerető ifjú polgármesterrel.
Csenge és Dávid "kapcsolata" viharosan zárult le, mert a szerelmes kamaszlány nem tudott belenyugodni a szakításba, ami már kínossá vált Janiczáknak.
Egyik messenger üzenetében így fenyegette meg a lányt:
"Kapcsolatunknak vége és ne járass le a lakásom előtt naponta .Ezt vagy tudomásul veszed vagy elrakatlak láb alól."
A kislányt aztán egy drogos 2017 szeptemberében brutálisan meggyilkolta. A két ügy nincs összefüggésben, de ez már a fiatal lányt nem hozza vissza.
Egy naiv kislány volt csupán, akit aljas módon kihasznált, egy hatalmával vissza élő polgármester. Gyilkosa pedig egy drogos fiatal, aki az életét vette el.
Akárhonnan nézem Janiczák ügy márpedig van, és a Jobbik vezetősége bűnpártolást, cinkosságot követ el, ha nem távolítják el a párt soraiból.