Mi lesz veled Érpatak?

2018.03.20-án Nagykállóba nyilvános lakossági fórumot tartott Simon Miklós a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője.

A fórumon Balog Zoltán az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetője is a meghívottak között szerepelt.

Orosz Mihály Zoltán elvileg nem vehetett volt részt az eseményen, mert az meghívó köteles volt. Végül mégis beengedték a kamera használatát megtiltva.

A fórumon mindvégig csendben volt, és nyoma sem volt "harcos" kiállásának. Nem érvelt és nem kiabált látszólag a vesztesek nyugalmával hallgatta végig a felszólalókat.

A fórum végeztével azonban a polgármester a bejárat előtt készített felvételt, amit többen megtagadtak.

Orosz Mihály Zoltán arra hivatkozva, hogy nyilvános közszereplés felvétele folyik továbbra is használta a kamerát.

 Csak megjegyzem, hogy a felvétel készítéséhez nem kell engedélyt kérni, ha közszereplő van jelen, viszont ebben az esetben a közszereplő áll oda magánszemélyek mellé tehát a kérésük jogos volt.

Az érpataki választás?

Érpatak elesett, mert a választás kimenetele bizonytalan.

 A lakosságnak nem lesz könnyű dolga, hiszen  csak két jelölt közül kell választania az időközi választáson március 25-én.

A másik jelölt: Nagy Imréné (független)

Három gyereke van. A férje négy éve halt meg. Gyümölcs felvásárlással foglalkozik, Nagykállóba dolgozik.

A mostani választás 1.5 évre szól. Mindenesetre annak, aki megnyeri ennyi ideje van, hogy bizonyítson az érpatakiaknak.

A polgármester ámokfutásának a következményeként már a nemzeti oldal is hátat fordított hiszen egyetlen szervezet sem jelent és jelenik meg, hogy választási győzelemre segítse Orosz Mihály Zoltánt.