Mi a valódi oka, hogy nincs közmunka Érpatakon?

2018.03.10-én (is) jártunk Érpatakon a csomagtartóba bezárt, majd később eltűnt kutyák miatt. 

Szerettem volna pár szót váltani Árpáddal, de ezt Orosz Mihály Zoltán ellehetetlenítette, mivel állandóan a nyomomban volt a kamerával.

Árpád igen nehéz körülmények között él felesége halála után egyedül neveli a 3 éves kislányát.

 A településen a közmunka megszűnt, ahol dolgozott így alkalmi munkákból kénytelen eltartani magát és félárva gyermekét.

Orosz Mihály a közmunka megszűnését a videóban hallhatók szerint magyarázta meg.

Orosz Mihály Zoltánnal kapcsolatban a legutóbbi információ:

"A kérdésében szereplő személyt a Nemzeti Adó-és Vámhivatal Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatósága az elmúlt napokban valóban két ügyben is gyanúsítottként hallgatta ki jelentős vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanúja, illetve jelentős vagyon hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt."

Az előbbi ügynek 10 gyanúsítottja van, köztük több önkormányzati dolgozó
nem kizárt, hogy a bűnszervezet is fennáll, de ezt még vizsgálják. 

Az első amiben 10 gyanúsított van: a lényege, OMZ úgy alkalmazott dolgozókat, hogy azt a törvény nem tette lehetővé - nem volt létszámkeret rá- közmunka-programból fizette az embereket úgy, hogy hamis okiratokat adtak be. A gyanúsítottak között szerepel a Jobbik mezőkövesdi önkormányzati képviselője is, valamint olyan személyek is lehetnek feltételezhetően, akik a Tiszavasvári munkákban Érpatak önkormányzatánál voltak bejelentve, mint közfoglalkoztatottak. Ezenek a személyeknek a kilétét még vizsgálják.

A második ügy : 

50 millió forint kb. az elkövetési érték - Itt a gyanú szerint OMZ a saját telkein - Beneficium - telkeken dolgoztatta a közmunkásokat, a beruházások is itt valósultak meg ugyanakkor a megtermelt javak nem az önkormányzat kasszáját, hanem Orosz magánvagyonát gyarapították.

Tehát összegezve az érpataki közmunka  program megszüntetése okát azt kell, hogy mondjam, hogy a településen élők és valóban rászorulók kerültek ismét nagyon nehéz helyzetbe.