Brutális gyilkosság Dövényben

2018. február 4-én az esti órákban Dövényben egy helyi vendéglátóhelyen vita alakult ki a sértett és a két férfi gyanúsított között, amely azonban rendeződni látszott, aztán egy autóban, illetve egy putnoki ház pincéjében halálra szúrással, veréssel és kaszabolással végződött. Az áldozatot kardokkal, késekkel szúrták és vagdosták halálra.

Dövény község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Putnoki járásban. Aggtelektől 17 kilométerre, Kazincbarcikától 15 kilométerre, Miskolctól 35 kilométerre északnyugatra fekszik a Szuha-patak völgyében.

A település lakosságának 87%-a magyar, 13%-a cigány nemzetiségűnek vallja magát.

 Különös kegyetlenséggel öltek meg egy fiatalembert Dövényben szomszédai. 

A fiatalember élettársával ült be a három tettes autójába, hogy azok átviszik a szomszéd faluba, de ehelyett Putnokra hurcolták őket. Az áldozat torkát az autóban elvágták, majd az illetőt egy putnoki pincében halálra szurkálták, megkínozták és kivégezték. Egy kard segítségével le is akarták fejezni és feldarabolni, ám végül a közel 60 szúrással megsebesített holttestet a sertésfekáliával megtelt emésztőgödörbe dobták. (Itt találták meg a holttestet a rendőrök.)

A gyilkosság brutalitásáról mindent elmond, hogy az egyik elkövető már az autóban lenyalatta a nővel az ujjáról az éppen megszúrt barátjának a vérét, a pincében pedig maga is lenyalta a kardról vagy a késéről a férfi vérét, de olyan mennyiségben, hogy később hányt is tőle. 

A barátnőt kényszerítették arra, hogy a földről, falról plafonról mossa fel a vért és, hogy segédkezzen az agonizáló, haldokló, majd a már halott élettársának mozgatásában, vetkőztetésében. Ezután visszavittek Dövénybe. 

Másnap feljelentést tett a rendőrségen.

A rendőrök rövid idő alatt elfogtak és bűnügyi őrizetbe vettek négy embert. Hármat emberöléssel, negyedik társukat bűnpártolással gyanúsítják.