Sikertelen merényletet követtek el Hitler ellen.
1943. 03. 21
Hitler 1943 március közepén repült a frontra, a Közép hadseregcsoporthoz. A biztonsági intézkedések szigorúbbak voltak, mint bármikor, jelezve, hogy Hitler már ekkor félt saját hadseregének árulásától.
A terv úgy szólt, hogy Hitler repülőgépére egy időzített bombát juttatnak fel, mely a felszállást követően a levegőben felrobbanva pusztítja el az utasokat a Führerrel együtt. A robbanótölteteket két konyakosüvegbe rejtették. Az "ajándék konyakok" címzettje a főhadiszállásra beosztott Stieff tábornok volt. Brandt ezredest, Heusinger tábornok segédtisztjét kérték meg, hogy vigye el Stieffnek. Brandt a Führer gépén utazott.
A bomba azonban máig ismeretlen okból nem robbant fel.
Amint ezt megtudták, Schlabrendorff haladéktalanul Rastenburgba repült, és ott bámulatos leleményességgel és hidegvérrel (valamint bátorsággal) sikerült kicserélnie a bombát két valódi üveg konyakra. Schlabrendorffot a Gestapo a következő év júliusának végén mégis letartóztatta, de az a kínzások dacára sem árulta el bajtársait. Később életfogytiglanra ítélték.
1944 nyaráig még további 3 alkalommal próbálták meggyilkolni őt.
Adolf Hitler ellen legalább 42, történelmi szempontból elismert és bizonyított merényletet terveztek,amelyek végkimenetele mindvégig sikertelen maradt.