Romano Kraj
A híresztelésekkel ellentétben nem kötött szövetséget a Romano kraj, és az MCP erről kiadtak egy hivatalos közleményt is.
Tehát az aláíró Horváth József nem azonos a Romano Kráj cigánykirályával.
Horváth József a Romano Kraj elnöke annak a jogvédő szervezetnek, ami alig fél éve alakult és máris saját tv csatornával rendelkezik.
A Romano Kraj vagyis cigány király nevet Horváth levédette.
A 2018-as választásokon minden megyékben és városban, településeken indítanak jelöltet.
Horváth József, mint színesfém kereskedő tevékenykedett és hat évvel ezelőtt csaptak le rá a kommandósok és a NAV-osok a Győrszentiváni házára. A lefoglalás során előkerült a sok euró mellett hat kiló arany ékszer, 230 milliónyi készpénz, 15 luxusautó főleg Bentley. Ezek onnan származtak, hogy 6 és félmilliárd forintnyi áfát nyúlt le, amit saját céljaira használt fel.
Horváth József három évet ült előzetesben milliárdok elsikkasztásáért. 2016-ban szabadult, ítélet nélkül. Ügye még nincs lezárva. Akár még 10 év börtönt is kaphat.
Székház Győr
Nógrád megyében ezer emberrel hitették el azt nemrég, hogy ha halotti anyakönyvi kivonattal bizonyítják, hogy felmenőiket elhurcolták, vagy üldözték a második világháború idején, már idén több ezer eurós kárpótlás ütheti a markukat.
Egy nem létező holokauszt-kárpótlási programra hivatkozva személyes adatokat gyűjtöttek szinte az egész ország területén azok a csalók, akik sok ezer euró összegű kárpótlást ígérve előzetes regisztrációként több tízezer forintot is elkértek az emberektől.
Egy adatbázis alapján keresték az embereket, mivel ismerték a lakcímüket, és adataikat, volt akiknek a telefonszámát is tudták. Feltehetően ezekhez az adatokhoz egy korábbi holokauszt-kárpótlási igénylőlapokat összesítő adatbázis révén jutottak hozzá. Becslések szerint 80 ezer ember személyes adatait szerezték meg.
A Magyarországot teljesen átszövő csalási ügy eljutott a legmagasabb szintekre is hiszen a kicsalt 80 ezer adat a Fidesz újabb szavazóbázisát erősítheti majd.
Egy tény azonban már most borítékolható. Nem a Fidesz fog nyerni Hódmezővásárhelyen.
Ez persze csak egy feltételezés, de ha végig gondoljuk, hogy hogyan is zajlanak hazánkban a választások akkor nem is tűnik a valóságtól elrugaszkodott gondolatnak.
https://www.facebook.com/romanokrajhungarian/videos/336135100232216/
2017. december 10- én a Jobbik mellett is kiálltak amikor az ÁSZ kiszabta a plakátbotrány miatt a több milliós büntetésüket.
https://hirtv.hu/ahirtvhirei/kiallt-a-jobbik-mellett-a-roma-egyesulet-elnoke-2432886
Ennek a ténynek az ismeretében viszont felmerült bennem egy kérdés. Biztos, hogy a Fidesznek vásárolták a szavazatokat?
A hírek szerint ugyanis hatmilliárdos költségvetési csalás elkövetőivel szövetkeztek a roma szavazatok megszerzéséért a csongrádi fideszesek. Viszont a Lungo Drom inkább a Fidesz közeli Farkas Flóriánnal az élen és az ő kihívójuk lesz a választáson a Romano Kraj tehát ha a szavazatokat a Fidesznek gyűjtenék akkor egyenesen Farkast tolnák be na ezért sántít nekem ez a szavazatvásárlásos dolog.
Hogy mi ebből a fikció és mi a valóság kifog derülni, vagy nem.
A Romano Kraj Egyesületben azzal számolnak, hogy lesz 260 ezer szavazatuk. Ambíciózus tervnek tűnik, 2014-ben az LMP kapott szinte pontosan ennyit.