Orosz Mihály Zoltán nem nyugszik bele a választás eredményébe
Hétfőn kezdődött volna az önkormányzat valós pénzügyének feltárása és a szükséges intézkedések megtétele, de OMZ Máriapócsra zarándokolt. Erre hivatalosan az új polgármester és testülete esküje után kerül sor, ami körülbelül 2 hét.
Visszatérve ma új erővel látott neki a napnak a volt érpataki polgármester.
Mindössze három nap áll rendelkezésére, hogy beadja a fellebbezését, amit választási csalással kíván megindokolni.
Megkezdte a választási csalásról szóló bizonyítékok gyűjtését.
Lázasan keresi a nem létező megvesztegetett embereket, hogy igazát betudja bizonyítani. Több felhívást is közzétett, aminek hatására meg is jelent 1-2 szánom-bánom bűnömet ember, akik állításuk szerint 10.000 forintot kaptak, amit a nyomozóhatóságok előtt is tanúsítanak, hogy Misi ellenfelére húzzák be az x-et a kapott összeg fejében.
Ezek az emberek, mint védett tanúk vállalják, hogy beismerik a megvesztegetést. Csak megjegyzem, hogy OMZ 200.000 forintot ajánlott fel annak a választás előtti napon, aki választási csalást jelez felé. Senki nem jelentkezett. Folyamatosan élőközvetítést készített így az esetleges csalás ha lett volna ilyen minden bizonnyal nem kerülte volna el a figyelmét.
A hamis tanúzást és , mást hamisan bűncselekménnyel vádolni bűncselekmény, a törvény bünteti.
Btk. 268. § Hamis vád
b) más ellen bűncselekményre vonatkozó koholt bizonyítékot hoz a hatóság tudomására,
bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a hamis vád alapján az érintett ellen büntetőeljárás indul.
(3) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés
A szavazófülkében viszont mindenki egyedül tartózkodik, így semmi bizonyíték nincs arra, hogy kire adták a szavazatukat vasárnap az Érpatakon élők, hiszen az óriási szavaztat külömbség is azt mutatja, hogy OMZ már nem kívánatos személy Érpatakon.
Mivel a polgármesteri hivatalba nem mehet be, így hirtelenjében az orvosi rendelőben volt ma kénytelen összehívni a mellette induló képviselő-jelöltjeit.
Sokkal inkább időhúzásnak tűnik a volt polgármester részéről ez a fajta megnyilvánulás, mert lassan át kell adnia a zárszámadást, a gépkocsikat, telefonokat és a laptopokat is.
Ezek az eszközök Érpatak önkormányzatáé.
OMZ-nek információm szerint jelenleg 76 folyamatban lévő bírósági ügye van, amiket ezután saját zsebből lesz kénytelen finanszírozni.