Miskolc-Lyukóvölgy, ahol egy életmunkája válik semmivé

Tegnap találkoztam azzal az asszonnyal, akinek a házát felgyújtották tavaly májusban a drogos cigányok. Rég óta ismerem Boros Istvánné Zsókát, aki 34 évvel ezelőtt vásárolta meg Lyukóvölgyben az akkor még takaros kis családi házat. Gázsprayvel közlekedik enélkül nem mer kimenni Lyukóba. Pedig nem félős, fenyegették már meg a helyiek, azt mondták, megölik, de ő akkor is erélyesen próbált fellépni.

2017 májusában az egyik este hangos drogoktól tudatukat vesztett cigányok lármájára lett figyelmes a szomszédja, aki kiment és egy vasvillával zavarta el a rendbontókat. Futás közben fenyegették meg, hogy felgyújtják a házát. Pár nappal az ígéretüket beváltva tértek vissza, de tévedésből a Zsóka hétvégi háza esett a tűz martalékává. Mindene odaveszett. Mára már csak az egykori ajzat árulkodik arról, hogy valaha egy épület állhatott ott. A tettes ismeretlen és az ügyet lezárták.

Több mint egymillió forint a kár, de sokkal rosszabb, hogy emlékek vesztek el. 

Az önkormányzati képviselő itt a fideszes Deák Bárdos Mihály, akivel pár évvel ezelőtt egy lakossági fogadóóráján feltett kérdéseim miatt kerültem a rendőrségre. Ekkor a képviselőt feljelentettem a személyi szabadságom korlátozása miatt, aki felkészületlenül érkezett a saját fórumára és nem tudott válaszolni a feltett kérdéseimre, és a távozásomat megakadályozta a fogadóóra végén. Videó felvételem volt a történtekről, ami teljes értékű bizonyítékként szolgált a rendőrség részére. Az eljárást bizonyíték híján megszüntették ugyanis a rendőrség szerint nem hallható az, hogy nem engedett ki az épületből.

A képviselői feladatokat bár Deák Bárdosnak kellene elvégezni a saját választókörzetében, de az irodában a testvére ül. Bizonyára jó fizetésért. Lyukóvölgy rendbetételéből és biztonságából semmi nem valósult meg 2014 óta sem. A bontásra ítélt számozott utcákból pedig folyamatos a beköltözés.

 Az évek során elcigányosodott környéken mára a házak értéke teljesen elértéktelenedett.

Itt nap mint nap meg kell küzdeniük a lyukói telektulajdonosoknak az illegális lakásfoglalókkal.

 Ezen a környéken két okból visz valaki kerti szerszámot magával vagy saját kert gondozás vagy bontás miatt. Az utóbbi a gyakoribb. Lepusztított házak és szemét ez jellemzi a környéket.

Zsóka szomszédjába is betörtek még a padlót is felszedték több százezer forintos kárt okozva a tulajdonosnak.

Már a boltba sem mernek elmenni egyszerre valakinek otthon kell maradni, egyébként betörnek. 

A szomszéd telken nem laknak, hetente törnek be, a kerítést leszedték, vitték a MÉH-be. Rendőrt csak tévéből ismerik, ha be is törnek valahova, a tettes mindig ismeretlen. Az emberek itt mindenféle módon próbálják védeni a tulajdonukat nem sok sikerrel.

Zsóka hosszú évek óta sagíti a miskolci Jobbik munkáját.Szórólapokat hord és standol, de a tűzeset óta sem segítettek megoldani a problémáját, bár ő azóta is rendületlenül hisz a Szebb Jövőben.


Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el