Kórház a káosz szélén

MISKOLC

2017 februárban a BAZ- megyei kórházat összevonták a Misekkel így a kórház igazgatója  Dr. Csiba Gábor helyett  ideiglenesen Dr. Tiba Sándor lett.

Csiba Gábor a menesztett főigazgató hiába lépdelt a békemenet első sorában, eltávolították a miskolci Fideszből, és bár egy felfüggesztést már túlélt, a milliárdos korrupciógyanú és a sorozatos botrányok után végleg mennie kell a megyei kórház éléről. 

Panamai offshore a megyei kórházban

 A korábban a miskolci Fideszben és KDNP-ben is politizáló kórházigazgatót évekkel ezelőtt jelentették fel, miután 2007-ben egy panamai hátterű, fával és építőanyagokkal foglalkozó cég jelentős megbízást kapott az észak-magyarországi régió rákbetegeit ellátó kórház onkológiai osztályától.

Az ügy lényege, hogy a kórház és a Medcenter Kft. 2007-ben 2021-ig tartó szerződéseket kötött a megyei kórház onkológiai osztályának fejlesztéséről és bizonyos részeinek üzemeltetéséről. A kétmilliárdos keretösszeg helyett tizenöt év alatt a város valójában a háromszorosát fogja kifizetni a cégnek, amelynek ügyvezetője "másodállásban" tanyagondnok Hosszúpályiban. A projekt kritikusai szerint felmerül, hogy a cég irányítója valójában stróman. 

Tehát  Tiba Sándor vette át a megyei kórház irányítását és nem nem csak névrokonságról van szó, mert testvére annak a Tiba Istvánnak, aki fideszes országgyűlési képviselő. 

A mai napon leváltották a kórház vezetéséből Tiba Sándort, mert mint megtudta " megrendült az egészsége" 

Valójában a hatezer embert foglalkoztató, 800 ezer beteg ellátásáért felelős intézmény irányítása káoszba fullad. Fejlesztéseknek nem történtek, viszont sorra menesztették a stratégiai szakmák vezetőit vagy tették lehetetlenné a helyzetüket. Távozott a megyei kórház gazdasági, humán és jogi vezetője, az intenzív terápia és az aneszteziológia vezetője. A sebészet osztályvezető főorvosának hatáskörét csorbították. Elmenni kényszerült a radiológiai központ és a laboratórium vezetője. 

A negyvenéves múltra visszatekintő, unikális gyermekegészségügyi központot integrálták, vezetőjét 2020-ig tartó kinevezése ellenére indoklás nélkül eltávolították. Megkezdték az elmúlt évtizedekben a Velkey László alapító segítségével felépített egyedülálló oktatási, kutatási és gyógyítói bázis leépítését. A mostani lépés szembemegy a négy évtizede kitalált és felépített koncepcióval, miszerint egy országos szinten is szinte egyedülálló egység szoros együttműködésben dolgozik az egyetemmel.

A Gyermek kórházban minden osztályon magasan képzett egészségügyi személyzet dolgozik, akik kitűnő szakértelemmel és körültekintő gondossággal végzik a munkájukat. Négy és fél évig dolgoztam ott így ezt bátran kimerem jelenteni.

 A kórház vezetését átmenetileg a helyettesére, Papp Tibor orvosigazgatóra bízzák. Tiba Sándorral csak a mai értekezleten közölték a döntést.

Most pedig szaladjunk kicsit előre az, hogy milyen fikció is jöhet számításba a papírforma szerint. Tehát adott a választás áprilisban és mondjuk ha Kriza kerül, majd a kórház vezetése élére akkor Lehet a polgármesteri szék várományosa Csöbör Katalin. Ugye, hogy nem is olyan elképzelhetetlen? Majd meglátjuk hiszen a Fideszes körökben minden megtörténhet.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el