Kivégezték Szálasi Ferencet
1946. 03. 12.
Szálasi Ferenc Nemzetiszocialista politikus, több nyilaskeresztes és hungarista párt és mozgalom megalapítója, 1944-1945 között Magyarország Nemzetvezetője, a Népbíróság pribékjei gyilkolták meg.
Szálasi a "Népbíróság" előtt:
A második világháború véget ért. Szálasi és munkatársai amerikai hadifogságba estek, az amerikaiak pedig hazaszállították őket úgymond háborús bűneik miatt felelősségre vonásukra, végeredményben a kommunisták és csatlósaik emelték akasztófára.
Jellemző a "vádlók" szadizmusára, hogy a pert télvíz idején fűtetlen teremben tartották, hogy a vádlottakat megalázzák és kínozzák.
A védők munkáját minden módon akadályozták, a "bírók" és "ügyészek" nyíltan gyűlölködtek. és nyilvánvaló hazugságokkal és rágalmakkal fojtották a vádlottakba és a védőkbe a szót. Már a személyi adatok felvételénél kötözködni kezdtek Szálasi Ferenccel, adatait hibásan sorolták föl, pl. francia nyelvtudását egyszerűen "elfelejtették" megemlíteni. Máskor például azt állították, hogy Budapestet csak németek védelmezték a szovjet terroristák ellen, ami nyilvánvaló hazugság. A "vádlók" a tanúk vallomását tetszésük szerint kiforgatták. A vád lényegében abból állt, hogy a vádlottak a háborúba való belépést szorgalmazták és annak meghosszabbítását tekintették céljuknak. Mivel a belépést a szovjetek kiprovokálták, a vádlottaknak ehhez semmi közük nem volt, meghosszabbítását pedig egyáltalán nem kívánták, de nem voltak hajlandók a nemzetet kiszolgáltatni a szovjet terrorizmusnak.
Röviden: Hazaárulók ítéltek el hazafiakat "hazaárulás" vádjával.
Az eljárás során az ún. Népbíróság lefolytatta a Szálasi-pert, a kötet ennek anyagából Szálasinak az utolsó szó jogán elmondott beszédét tartalmazza. A beszéd a dolog természetéből adódóan védőbeszéd, Szálasi azonban nem magát védi, hanem a hungarizmus elméletét és gyakorlatát, elsősorban a hungarista hatalomátvétel után történteket. Mindezt teszi úgy, hogy a hungarizmust a kor tágabb összefüggéseibe ágyazza, s a tanácselnöki leintések ellenére egyszersmind előrejelzi a jövő bizonyos fejleményeit is.
A börtön, az akasztófa, a vértanúság gyötrelmei közt eszménnyé vált, kínjaival tette fel a pecsétet sokat gúnyolt eszméire.
Ellenfelei csak nyálazni tudták e tanokat, csak fecsegni tudtak róluk - ő meghalt értük. Ez az áldozat, ez a hősi halál igazolta a hungarizmus eszméit. Meg kellett halnia, mert nagyon szerette Urát, Istenét, Megváltóját: Krisztust. Meg kellett halnia: nem volt sem a párizsi, sem a londoni, sem a New York-i nagypáholyok embere, nem volt szabadkőműves bizalmi, megbízott, ágens. Sőt, ellenkezőleg: mélyen hívő, hitét praktizáló katolikus volt. Már ez elég volt önmagában arra, hogy akasztófára küldjék őt azok a nyugati páholyok, melyek a Patrona Hungariae tanra Trianonnal és Párizzsal feleltek, melyek a szabadkőműves Benest és kommunista Csehországát tették meg nyugati bálvánnyá.
Kapcsolódó cikkek: