Jobbik utca fórum Miskolc
2018.03.23 Miskolcon tartott utca fórumot Jakab Péter, Pakusza Zoltán és Vona Gábor
A fórum helyszíne a villanyrendőrnél volt este 19 órakor. Keresve sem lehetett volna jobb időpontot választani, hiszen ilyenkor vannak a legtöbben a városnak ezen a részén. Bizonyára ez a szempont volt az, ami miatt itt tartották meg és ilyen késői időpontban, mert elnézve a Jobbik fórumait alig lézeng egy pár ember rajta.
A fórum témája természetesen a Fidesz és Orbán Viktor volt.
A "tömeget" a miskolci Jobbik tagság, pár szimpatizáns valamint az arra elhaladó és megálló emberek tették ki.
Vona a beszéde során többször rám nézett láthatóan zavarta a jelenlétem.
A fórum végén kérdéseket tettem fel Vonának, de már nem tegeztem le, mert a látványától is felfordult a gyomrom.
Mivel nem kaptam mikrofont így kénytelen voltam szinte beleordítani kb.20 cm-ről az arcába. A Jobbikosok beszólogatása miatt többször kellett ismételni magam, de azt hiszem, hogy, amit akartam azt elmondtam. A válaszai semmitmondóak és kitérőek voltak. Érdemben nyilatkozni nem tudott. Ezután el is jöttem, mert semmi értelme nem lett volna tovább ott maradnom.
Úgy indultam el, hogy azok tekintetére voltam kíváncsi akikkel valamikor együtt dolgoztam. Azt hiszem ez a kép mindent el is mond. Pakusza Zolit nem is lehet látni úgy hátra lépett.
Mi volt a célom a kérdéseimmel?
Megvédeni a Gárda becsületét és szembesíteni Vonát a saját hazugságaival.