Jobbik: Érpatak
2018.03.21-én 17 órától a Jobbik fórumot tartott Érpatakon.
Kész Géza országgyűlési képviselőjelölt mellett, a helyi jobbikosok meghívására részt vett a fórumon Nagy Sándor recski polgármester is, aki egy munkahelyteremtő beruházás tervével érkezett Érpatakra.
Bár a fórum az iskola épületében lett volna megtartva eredetileg, de ezt Orosz Mihály Zoltán a délelőtt folyamán megváltoztatta, mondván nincs fűtés. Fórum így a Teleházban lett megtartva, ahol a polgármester is szót kapott.
Az országgyűlési mellett ugyanis most vasárnap az érpatakiak polgármestert és önkormányzati képviselőket is választanak. Közvetve a Jobbik is érintett a helyi önkormányzati választáson, ugyanis támogatja Mihály Imre független képviselőjelöltet, aki évek óta aktív tevékenységet folytat mozgalmunk oldalán.
1. Számomra teljesen érthetetlen, hogy mit keresett a fórumon Orosz Mihály Zoltán, hiszen pontosan egy jobbikos képviselő Egyed Zsolt is a feljelentők között volt az állatkínzás ügy kapcsán.
2. A Tiszavasváriban történt incidens után Vona elhatárolódott tőle, amit persze a szerződés lejártával magyarázott meg OMZ. Valójában a testületi ülésen való megnyilvánulása volt az ok. Orosz Mihály Zoltán többszöri rendreutasítást követően sem hagyta abba kiabálását, rendbontását. Fülöp Erik kezéből kicsúszott az irányítás, Erik képtelen volt megfékezni az őrjöngést, ezért szünetet kellet elrendelni Orosz miatt., ahoLelméletileg nem is lehetett volna ott.
A felvétel 2016 július 28-án készült Tiszavasváriban, az Orosz Mihály Zoltán rendbontása miatt elrendelt képviselő-testületi ülés szünetében.
A tegnapi jobbikos fórumon való beszéde:
A kérdésem a következő lenne:
Érpatakon a Jobbik támogatja a korrupciót és az állatkínzást?