Érpatakon jártunk az állatkínzás miatt
A közfelháborodást keltő érpataki állatkínzás miatt voltunk ma Érpatakon.
Orosz Mihály Zoltán nem volt együttműködő, mert azt a kutyát szerettük volna elhozni, ami a videóban szerepelt és fuldoklott a fojtóláncon.
Természetesen a polgármester mellébeszélt és a kutyák hollétéról nem adott tájékoztatást. Helyette végig videózott így a saját hazugságaiba bonyolódott bele, amik a videókban jól hallhatóak.
Szerettem volna pár mondatot váltani a kutyák befogóival, de Orosz Mihály Zoltán végig a nyomomban volt.
Mivel ígéretet kaptunk arra, hogyha megérkeznek az állatvédők akkor telefonon értesítenek, hogy hová mehetünk a kutyákért, akik helyéről nem kaptunk információt. Így elindultunk megkeresni azt, hogy hol is lehetnek. Természetesen hamar meg is találtuk a Szent István úton.
Arra gondoltam, hogy a várakozási idő alatt felkeressük az újfehértói telepet és ott próbálunk informálódni.
Csak megjegyezném, hogy Érpataknak nincs hivatalos szerződése az újfehértói ebrendészettel így a kutyákat el sem vihették volna. A telephelyen uralkodó állapotok megítélése nem az én feladatom. A telep vezetője rendkívül ideges lett a feltett kérdésem miatt, amit végig sem hallgatott. Szerettem volna megkérdezni, hogy az Érpatakról elszállított kutyák nyilvántartásba kerültek-e illetve, hogy a helyi állatorvosnak van-e tudomása róluk. A hangfelvételen egyértelműen elismeri, hogy a kutyák valóban hozzákerültek és állítása szerint ugyanazok is kerültek vissza Orosz Mihály Zoltánhoz, ami nem igaz.
Kérdésem a következő: Mit tesz egy ilyen helyzetben az az ebrendészeti vezető, aki "feketén" vélhetően fizettség ellenében visz el kutyákat? Mi lesz ezeknek az állatoknak a sorsa?
Visszamentünk ezután Érpatakra, de hiába kerestük a polgármestert a mai utcafórumon sehol sem találtuk. Bár azt hazudta, hogy felhív minket, nem tette meg.
Hazaérve azt láttam, hogy az időközben megérkező állatvédők sem jártak sikerrel a kutyákkal kapcsolatosan és, hogy Orosz Mihály Zoltán milyen provokatív módon bánt velük.
És végül néhány gondolat a polgármester "hazugság cunamijára,"
1. Az ominózus videót nem távolította el, a kutyákat nem ő fogta be.
2. Azt, hogy a sajtósa voltam kétségbe vonta. Nyilván kellemetlenül érintette, hogy én vagyok az, aki feltárja a hazugságait.
3. vannak fogaim, de a helyzet nem volt adott a mosolygásra.
4. És végül be kell vallanom, hogy meggyőződtem arról, hogy a csomagtartóban lévő kutyák azonosak-e azokkal, amik be vannak zárva. Nem azok és semmi közük nincs az eltűnt kutyákhoz!
Remélem, hogy annak, aki beengedett nem esik bántódása és megmarad a munkahelye is.
A félelmetes vérebek közül az egyik épp ott remeg az ölemben. Sajnos ő nem a fojtóláncon lévő kutyus. Remélem ezek a kutyák életben maradnak, mert a csomagtartóban lévők közül már egy sem él.
Mivel ekkor már tudtuk, hogy az általunk keresett kutya öt társával már nem él, így nem volt értelme tovább a helyszinen maradni.