Bejelentette lemondását Mihai Tudose román miniszterelnök
Benyújtja lemondását Mihai Tudose román miniszterelnök, miután pártja, a 2016 decemberi parlamenti választásokon győztes Szociáldemokrata Párt végrehajtó bizottsága hétfő esti ülésén megvonta tőle politikai támogatását.
Nincsenek igazi támogatói, ezért a székelyek fenyegetésével menekült előre a román miniszterelnök.
A magyarellenes retorika hátterében tehát egy belpolitikai küzdelem állt.
Bár a támogatás megvonását teljesen mással indokolják, de nagy valószínűséggel nagyban közrejátszik a napokban kijelentett magyar gyűlöletes megnyilvánulása.
"Ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is."
Mihai Tudose román miniszterelnök hétfőn azt mondta: nem beszélt akasztásról, amikor múlt héten az erdélyi magyar pártok autonómianyilatkozatát kommentálta. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a magyarországi pártok azt követően szólították fel bocsánatkérésre, illetve távozásra a román kormányfőt, hogy egy televíziós nyilatkozatában értelmezésük szerint Tudose közvetve akasztással fenyegette meg az autonómiát követelő erdélyi magyarokat.
Hazánkban is méltán keltett közfelháborodást ez a gyűlölt beszéd.
Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom nevű szervezet tagjai akcióztak a hétvégén és felháborodásuk jeléül a HVIM vezetősége székely zászlóval takarta le Románia budapesti nagykövetségének tábláját.
Székely zászló hadművelet - akciósorozatot hirdet a HVIM
https://szentkoronaradio.com/blog/2018/01/13/szekely-zaszlo-hadmuvelet-akciosorozatot-hirdet-a-hvim/