Bajnai Gordon
1968. március.5.
Megszületett Bajnai György Gordon ✡
(Gyúnynevei: Libajnai, libatolvaj) (Szeged, 1968. március 5. ) zsidó üzletember, párton kívüli politikus, önkormányzati és területfejlesztési, majd nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a Gyurcsány-kormányban, 2009. április 14-étől a 3. Magyar Köztársaság hetedik miniszterelnöke. Együtt✡ politikusa.
Részt vett Schiffer Andrással együtt
a rövid életű Új Nemzedék nevű ifjúsági szervezet létrehozásában, amelyet Gyurcsány Ferenc a KISZ-utód Demiszből való távozása után alapított.
Kormányzati pozíciót először 2006. július 1-jétől 2007. június 30-ig vállalt, amikor Gyurcsány Ferenc✡ miniszterelnök hívására a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetője, ill. a fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos lett.
Az Országgyűlés 2009. április 14-én 204 igen szavazattal, 8 tartózkodással, ellenszavazat nélkül választotta Magyarország miniszterelnökévé, így létrejött a Bajnai-kormány. (A Fidesz- és a KDNP-frakció, valamint a korábban az MDF parlamenti képviselőcsoportjához tartozó tagok jelentős része nem szavazott.)
Azon a napon, amikor a parlament miniszterelnökké választotta Bajnai Gordont az Országházzal szemközti Alkotmány utcában demonstráló több ezer ember közt megjelentek a Magyar Gárda tagjai is, akik egy teherautóval hatvan élő libát hoztak, és engedtek szabadon. A rendőrök könnygázzal próbálták megfékezni a kordont rángató tüntetőket.
A Hajdú-Bét károsultjai tüntettek, akik a kormánytól vártak anyagi segítséget. A felszámolás alatt álló cég ugyanis évek óta nem fizette ki a baromfitenyésztőknek járó pénzt, kilátástalan helyzetbe hozva a gazdákat. A Hajdú-Bét tulajdonosa a Wallis Rt., amelynek korábban Bajnai Gordon volt a vezérigazgatója, aki az uniós forrásokért felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget vezette.
A cégek számára kötelező beszámoló közzétételt elmulasztották, ez önmagában bűncselekmény , így nem lehet megállapítani hogy mekkora vagyont mentettek ki... Miközben a Walis zrt-nél - volt év, adott évben 9,6 milliárd ! forint osztalékot fizettek ki (jelenleg egy személy a tulajdonosa e zrt-nek) a vállalkozói részhez tartozik, de az nem elérhető.
Bajnai családokat tett földönfutóvá, egész életek munkája veszett oda, és akad olyan károsult, akinek a családtagja is a Hajdú-Bét összeomlásának áldozata lett. Az ügy tragédiához is vezetett: egy hajdúnánási libatenyésztő asszony a pénzügyi veszteségei miatt öngyilkos lett.
2009. júniusában Izraelbe látogatott, amely Antall József 1991-es látogatása után a második magyar miniszterelnöki út volt.
Az MSZP által támogatott Gyurcsány- és Bajnai-kormány tönkretette Magyarországot, a szocialisták kormányzásának végén nem gazdasági növekedés volt, hanem brutális visszaesés.
Bajnai a 2018-as választásokkal kapcsolatosan az eszmefuttatását a facebook oldalán osztotta meg.