2018-tól a határon túli magyarok is megkaphatják a magyarországi anyasági támogatást
Biztos vagyok benne, hogy lesz olyan, aki nem ért egyet ezzel a cikkemmel, de ha a realitások talaján maradunk mindenkinek tisztába kell lennie azzal, hogy elsősorban hazánkban a létminimum alatt élők lennének elsősorban azok, akiken a kormánynak segíteni kellene.
Csak, hogy egy pár dolgot említsek.
1, Magyarországon a családi pótlék összege évek óta nem emelkedik.
2, A devizahitel miatt rengetegen vesztik el otthonaikat.
3, Nagyon sok magyar család él a minimum alatt, akiknek a napi megélhetés is gondot okoz.
A kormány nem kevés összeggel járul hozzá a kárpátaljai nyugdíjasok ellátásához is. Hazánkban a nyugdíjasok között sokan éheznek és fagynak meg az otthonaikban a téli időszakban.
A Salkaház program juttatásai, amit a magyar nyugdíjasok kapnak csak töredéke annak, amit a kormány a kárpátaljai nyugdíjasok támogatására ad.
A VÉLEMÉNYEM AZ, HOGY A LÓFASZNAK IS VAN VÉGE!
Magyarországon az életszínvonal nagyon alacsony jóval az átlag alatt van a környező országokban élők megélhetéséhez képest.
2018 januárjától megkaphatják a határon túli magyar állampolgárok, az ideiglenesen külföldön tartózkodók, valamint azok is, akiknek a gyermeke külföldön születik meg az egyszeri, 64 125 forintra válnak jogosulttá, amennyiben gyermeküket a magyar rend szerint anyakönyveztetik a magyarországi anyasági támogatást.
Az anyasági támogatás összege gyermekenként egyszer igényelhető és alanyi jogon jár minden édesanyának.
1, juttatás összege 64 125 forint
2, ikergyermekek esetén 85 500 forint
Az anyasági támogatás a szülést követő hat hónapon belül benyújtott igény esetén illeti meg a jogosultat.
Jogosultság:
nyasági támogatásra jogosult a szülést követően
- az a nő, aki várandóssága alatt legalább négy alkalommal várandósgondozáson vett részt;
- az örökbefogadó szülő, ha a szülést követő hat hónapon belül az örökbefogadást jogerősen engedélyezték;
- a gyám, ha a gyermek a születését követően hat hónapon belül - jogerős határozat alapján - a gondozásába kerül.
Nem jár anyasági támogatás, ha
- a szülők a gyermek születését megelőzően nyilatkozatban hozzájárultak a gyermek örökbefogadásához;
- a megszületett gyermek a gyámhatóság jogerős határozata alapján családból kikerülést eredményező gyermekvédelmi gondoskodásban részesül.
Az anyasági támogatás iránti kérelem benyújtása:
A határon túli igénylések benyújtásában várhatóan a konzulátusok fognak közreműködni. A részletszabályokat ezt követően fogják kidolgozni, de szeretnék az adminisztratív terheket a legalacsonyabbra szorítani.
Az anyasági támogatási kérelem benyújtása az anyaországban egy formanyomtatvány kitöltésével történik és az igénylő a lakóhelye szerint illetékes megyeszékhely járási hivatalában adhatja be.