1919. március 21. Kikiáltják a magyarországi Tanácsköztársaságot

1919. március 21-én  kiáltotta ki Garbai Sándor népbiztos és Kun Béla a parlament lépcsőjén a Tanácsköztársaságot, létrehozva a proletárdiktatúrát, ahol a hatalom a Kommunisták Magyarországi Pártja került hatalomra. 

1919. március 20-án Károlyi az új szocialista kormány kinevezésére várt, az ő tudta nélkül elterjedt a híre, és másnap reggel a sajtó így közölte,  hogy a kormány és ő maga is önként lemondott, a hatalmat pedig a "proletariátusnak" adta át. Károlyi a történteket tudomásul vette, és visszavonult. 

 A puccsszerű hatalomátvétellel fogant proletárhatalom átvétel tényleges vezetője, hivatalosan külügyi és hadügyi népbiztosa Kun Béla születési nevén Kohn Béla   zsidó kommunista politikus.  A kommunisták megerősödése a népköztársaság idején elsősorban demagóg ígéreteik eredménye volt, a proletár állam egyenlősítő utópiájával nagy hatást gyakoroltak a szegényebb rétegekre.

Személyéhez fűződő terror

A 133 napig tartó uralom alatt, a vörösterror idején statáriális eljárással legalább 590 személyt végeztek ki. 

 A kommunista diktatúra bukása után a Szovjetunióba emigrált, ahol a Krimben szadista tömeggyilkosságok során embereik tízezreit küldte a gajdeszra. Tettestársa a Krím félszigeten a szintén zsidó Rozalia Zemliacska volt. A sztálini tisztogatások során állítólag kivégezték. 

1989-ig a Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulója állami ünnep volt Magyarországon. 


Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el