A római Colosseum
Frissítve! 2019-ben ez az esemény elmaradt.
2018.
A római Colosseumuot vörös fénnyel világították meg a szolidaritás jeleként a hitük miatt üldözöttekért.
A piros szín szimbolizálta a vért, és a közelmúltban valamint a történelem során legyilkolt vallásos mártírokra is utalt.
2012 szeptember 14-én Róma polgármestere kapcsolta fel a Colosseumra a szolidaritás fényét. A fények Szíriáért gyulladtak ki, vörös riasztásként az ottani szörnyű állapotokra.
2017-ben 3000 keresztényt öltek meg vallásuk miatt.
Az eseményt 2018. február 24-én tartották az Egységes Egyház, a Pápai Alapítvány kezdeményezésére, amely támogatja az üldözött keresztényeket a világ több mint 140 országában.
A piros szombat éjszakán megvilágították a Szent Illés Maronita-katedrálist Aleppóban, Szíriában, és a Moszul Irakban található Szent Pál templomot.
A Rómában tartott rendezvényen megemlékeztek a 2000 évvel ezelőtti keresztények megkínzására és meggyilkolására.
A római eseményen két keresztény vallású család is részt vett. Egy pakisztáni család, aki 2010-ben halálos ítéletet kapott istenkáromlásért, valamint egy nigériai nő, aki két évet töltött túszként a szélsőséges Boko Haram csoportban.
A világ számos országában a keresztényüldözés ma is folytatódik, ezzel az eseménnyel szerették volna felhívni a figyelmet arra, hogy hangjukat hallatva vessenek véget a közönynek.
Kapcsolódó cikk:
https://valeria198.webnode.hu/boko-haram/