A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja

Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata értelmében minden év február 25-e  a kommunizmus áldozatainak emléknapja.

Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt (FKGP) főtitkárát 1947-ben ezen a napon a kommunistákkal szembeni kiállása miatt a szovjet hatóságok teljes mértékben jogellenesen, a képviselői mentelmi jog ellenére letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták, ahol nyolc évet töltött fogságban, először a Gulagon, majd 1951. szeptember 25-től az Állambiztonsági Minisztérium moszkvai központi börtönében.

A politikus letartóztatása és fogvatartása az első lépés volt azon az úton, amelynek során a kommunista párt kiiktatta az ellenszegülőket és így haladt a totális egypárti diktatúra kiépítése felé.

 Az eset ezzel a demokrácia és a szabadságjogoksemmibe vételének jelképévé vált, amely a kommunizmus közel 50 éves uralmát jellemezte. Kovács Béla típuspéldája lett a pártállami rezsim áldozataiként számon tartott embereknek.

A kommunizmus fekete könyve becslések és levéltári kutatások alapján körülbelül 100 millióra teszi a kommunizmus áldozatainak számát az egész világon. 

Kelet-Közép-Európában az éhínségben, kényszermunkatáborban vagy kivégzés által elhunyt áldozatok száma eléri az egymilliót, de a rendszer áldozata az is, akit börtönbe zártak, vallattak, kínoztak, megbélyegeztek, akit csoport- vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek, vagyis mindenki, akit a szabad cselekvés és választás lehetőségétől megfosztottak, testileg és lelkileg megnyomorítottak.

Kovács Béla önkényes elrablása, fogva tartása  a demokratikus jogok lábbal tiprásának jelképévé vált.

 Elrablása, az erőszakos szovjet fellépés leszámolt azzal az illúzióval, hogy Magyarország elkerülheti a moszkvai alávetettséget. A kisgazda politikus elhurcolásával vette kezdetét a kisgazdák kiszorítása, Nagy Ferenc miniszterelnök lemondatása, az 1947. évi "kékcédulás" választások kikényszerítése. 

A gulag: 

 https://valeria198.webnode.hu/a-szovjetunioba-elhurcoltak-emlek-napja/

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el