A Jobbik 2018-as parlamenti képviselő-jelölt listája
Toroczkai László a listán a 64-dik helyen szerepel. Ellenben a Simicskához közeli Varga-Damm Andrea a lista ötödik helyére került.
Elvileg a listáról 20-30 jelölt kerülhet be. Hogy Toroczkai, aki a Jobbik alelnöke minek alapján került a 64-dik helyre arra lehetne elméleteket gyártani. Gondolok itt arra például, hogy csak a neve kellett az erősen hanyatlásnak induló Jobbiknak, vagy nem is akart feljebb kerülni, mert teljesen más szemléletű, mint Vona és így akar kimaradni a párt további munkájából. Esetleg a közte és Vona közötti nézeteltérések miatt került így le a listán.
Annyi viszont a listát elnézve bizonyos, hogy ha a kilencedik helyen lévő Fülöp Erik bejut akkor Zagyva György Gyula lesz esélyes Tiszavasvári polgármester helyére. Már ha indul és meg is választják. Tehát jól ki van ez találva.
A listán egyébként elég sok az ismeretlen név, akikről eddig hallani sem lehetett mégis a parlamenti jelölt listára kerültek. Hogy a 2014-es listán szereplők közül miért hiányoznak a 2018-as listáról sokan annak a néppártosodás az oka.
A 2014-es lista: https://www.jobbik.hu/sites/default/files/cikkcsatolmany/orszagos_lista_2014.pdf
Az egyes indulók neveit elnézve lehetne boncolgatni a vallási hovatartozást.
A 2018-as lista:
- Vona Gábor
- Volner János
- Duró Dóra
- dr. Steinmetz Ádám
- dr. Varga-Damm Andrea
- Z. Kárpát Dániel
- Sneider Tamás
- Mirkóczki Ádám
- dr. Fülöp Erik
- Janiczák Dávid
- Gyöngyös Márton
- Farkas Gergely
- dr. Staudt Gábor
- Szilágyi György
- Jakab Péter
- Hegedűsné Kovács Enikő
- Szávay István
- dr. Lukács László
- Ander Balázs
- Bana Tibor
- Magyar Zoltán
- dr. Apáti István
- dr. Brenner Koloman
- Kepli Lajos
- Stummer János
- Potocskáné Kőrösi Anita
- Rig Lajos
- Magvasi Adrián
- Balassa Péter
- Sas Zoltán
- Pakusza Zoltán
- Kiss Gabriella
- Kocziha Tünde
- Árgyelán János
- Csányi Tamás
- Bozsik József
- Tokody Marcell
- dr. Gyüre Csaba
- Szőcs Norbert
- Pintér Tamás
- dr. Szabó Ervin
- Dudás Róbert
- Kovács Tamás
- Egyed Zsolt
- dr. Menyhárt Miklós
- Vágó Sebestyén
- Zakó László
- Nunkovics Tibor
- Fodor Roland
- Bencsik János
- Farkas Péter Barnabás
- Szabó Zoltán Ferenc
- Adorján Béla
- Budai Lóránt
- Dobrocsi Lénárd
- Losonczy Pál
- Samu Tamás
- Tóth Péter
- Keresztessy Gergő
- Fazakas Attila
- Boda Bánk László
- Rába Kálmán
- Császárné Kollár Tímea
- TOROCZKAI LÁSZLÓ
- Szabó Balázs
- dr. Weller-Jakus Tamás
- dr. Kiss Attila
- Bencze János
- dr. Bardócz-Tódor András
- dr. Dévényi-Dabrowszky Géza
- Suhajda Krisztián
- Fogarasi Gábor
- Jávor Miklós
- Bayerné Andrics Aliz
- Demeter Pál
- dr. Gyenes Géza
- Bereczki Miklós
- Kollár László
- Gyimesi Gábor
- Grünfelder Zoltán
- Kőszeghy Ábel
- Lupa János
- dr. Csikós Attila
- Makai Tibor
- Rigán István
- Fenyvesi Csaba
- Fehér Zsolt
- Cseresznyés István
- Pál Gábor
- Lukács Attila
- Miháldinecz Gábor
- Tóth Endre
- Magyar Péter
- Víg János
- Radics Tivadar
- Bíró László
- Csikai József
- Fackelmann István
- Kész Géza
- Varga Zoltán Péter
- Tubák István
- Herpergel Róbert
- Lendvay Endre
- Varga László Béla
- Lejer Zoltán
- Töreki Milán
- Mikola Gergely
- Benke Richárd
- Lengyel Máté
- Tóth Nóra Tímea
278. Balczó Zoltán 279. Szabó Gábor